Ez volt az a bizonyos magazin, ami miatt enyhe összetűzésbe kerültem egy belvárosi újságos standdal. Pontosabban egy remek értékesítő papussal :). Császkáltunk haza hétfőn a gyerekorvostól, és a téren megálltunk a fiúkkal fagyizni, szökőkutat nézni. Akkor figyeltem fel a sarki stand hatalmas plakátjára, hogy magyarul is megjelent a Runner's magazin. Amúgy is gyűjtögetem a motivációt, hogy a futás újra rendszeresen beépített tevékenység legyen a napjaimban legalább heti 3*-i eresztésben, szóval nem is jöhetett volna jobbkor a plakát. Gondoltam, belelapozok, hogy egyáltalán megvegyem-e. Félkézzel kocsit tolva, másikban Mózit mancsolva kérdeztem a bácsit, bele lapozhatok-e vagy le van fóliázva.... Azt mondta: öööö, nem lehet, mert összetöröm az újságot. ???? Összetöröm? Mondtam, hogy ki sem hajtom, csak óvatosan belenézek. Erre ő: Akkor meg mit látok benne. ???? Pfűűű, kezdett bennem mocorogni az emberi butaságra érzékeny mutató, de igyekeztem higgadtnak maradni. Mondtam, hogy anélkül nem tudom, érdemes-e megvenni. Jött megint ő, dobta az arcomba a következőt: Úgy sem fogja megvenni!! ???? Na itt már csilingelt bennem a kis műszer :). Nem tudtam, mi legyen az a frappáns 2 szó, amivel felelhetnék neki. Biztosan nem hatottam kis szoknyában 2 gyerekkel, babakocsival nagyon futó alkatnak, na de ez mindegy is. Ha lenne érzéke, akkor a Barbie és Donald Kacsa magazint is rám tudta volna sózni egy gagyi fröccsöntött tiarával. Annyit feleltem neki, hogy ezek után biztosan nem is veszem meg, de hadd nézzek bele. Közben észrevettem a felső sorban a bódé ajtajában kiállítva fólia nélkül, elkezdtem hát lehámozni. Na erre nagyon megijedt, hogy tényleg összetöröm. Pedig abszolút nem ez volt a célom. Mondta, inkább ad ő egyet innen hátulról, de azt ne vegyem le, mert összegyűröm... ??? Erre megint mondtam, hogy pont ezt kértem elsőre, hogy adjon egyet, amit megnézhetek. Megint kibuggyant belőle, hogy de úgy sem fogom megvenni. Bólogattam is, hogy magától SOHA semmit!! Itt már ő is eldurrant, pattant ki a bódéból, hogy adjam vissza, mert zár, hat óra (ép elmúlt egyébként háromnegyed), és ő pedig soha nem fog eladni nekem semmit! Vissza adtam neki az újságot, de előtte óvatosan belelapoztam, hogy ne törjem össze, mutattam neki is, hogy látja így gondoltam csak a fellapozást. Mikor újra a kezébe foghatta az újságot azzal búcsúzott, hogy UGYE, MONDTAM, HOGY NEM FOGJA MEGVENNI!!!
Mózi szegény csak figyelt, utána elkomorult arccal kérdezte, hogy Anya, mit mondott a bácsi? Milyen volt a bácsi? Alig bírtam megállni, hogy előtte ne mondjak csúnyát, de érezte ő, mi van bennem :). Kérdezi csillogó szemmel, hogy végre megtalálta a fajtáját: Anya, ez kaka bácsi volt? Hatalmasakat bólogattam, hogy na, eeeez, az volt. Ilyen, Mózikám a KAKA Bácsi. Örült, hogy fokozhatja :). Meg Pisi Bácsi, Hányás!!! (most ha csúnyát akar mondani vagy éppen vicceset, akkor így jönnek sorban: Kaka, Pisi, Hányás. Olyan is volt, hogy valami játék kapcsán kérdeztem, hogy hívják őt, erre: Ádám Kaka, Ádám Pisi, Ádám Hányás :), és közben erőltetetten nevet a saját poénját) Még este itthon is tartott a feldolgozás, legalább 50* elmeséltem a kérésére, hogy milyen volt a bácsi, és mit mondott, és miért nem engedte meg, és én mit mondtam, és miért...
Úgy tűnik mostanában az öreg bácsik nem lelkesednek a futásomért. Márciusban elhajtottak minket Sanyikámmal az Oláh Gabi rekortán pályájáról. Amikor beütött a jó idő, kimentünk a gyerekekkel (én csak Lócival), hogy felváltva futunk, addig a másik szórakoztatja, eteti bulátával a gyerekeket. Már eleve nem a nagy fűre telepedtünk, mert tudtam, hogy a babakocsit nem lehet rátolni a pályára, így csak szélen egy csücsök zöld részre heveredtem ki a kicsikkel, mikor én már letudtam az adagot. Csak hasaló, ülő, kúszó gyerekekről van szó, semmi kárt nem tettünk, nem szemeteltünk, nem sírtak, nem hangoskodtunk, nem edzés időben voltunk kint, látszólag nem zavartunk senkit. Miután Sanyikám is lefutotta a magáét, leült szusszanni a plédre. Kb 10 perc telt el, jön a portás vagy pálya felügyelő, hogy távozzunk, ez nem játszótér!!! Hö? Mondtuk, hogy futottunk, csak most pihenünk még. Kérte, hogy menjünk, mert már túl vagyunk rajta, és ott a szomszédban a játszótér!!! Ebben az esetben, én maradtam a higgadtabb, Sanyikám agya durrant el :). Hát, távoztunk. De ma sem értem, kit és miért zavartunk, ahelyett, hogy örülnének és támogatnák a lelkes kocogni vágyó anyákat... Ilyenkor írnék be a NAPLÓba :D, hogy ezek az emberek nem jó helyen vannak, monnyanak le!!!
Nincsenek megjegyzések :
Megjegyzés küldése