2013. január 13., vasárnap

Könyvtár


Hónapok óta nézegetek egy könyvet, hogy olyan jó féle, de nem vettem meg, mert úgy sem lesz rá időm.... Hát pénteken végül megrendeltem, mert üsse kő, majd beosztom a rávaló perceket, de ezeket meg szeretném varrni. 12 vidám és szeretnivaló, varrott figuráról van szó - mi másról :). Ő lenne az: 

Éééés, ha már könyv, akkor ott tornyosul az éjjeliszekrényen egy pár elfogyasztásra csábító gyöngyszem (ha éppen Mózi nem olvassa az ágy alá őket). 


Karácsonyra hozta a Jézuska a Bölcsek a bölcsőben című Alison Gopnik könyvet, amit egyből el is kezdtem, de nem jutottam még túl messzire vele. Tetszik nagyon a megközelítése, szeretem a hasonló jellegű olvasnivalót. "Nyissuk ki hát a gyermekszoba ajtaját, és lessünk be a bölcsőbe! Amit látunk, az nem más, mint maga az ártatlanság, tehetetlenség és gondolattalanság. De valójában a bölcsőben a legnagyszerűbb elme fekszik, a leghatékonyabb tanulógép, mely csak létezik az univerzumban..."

Valamint itt még nem ér véget az ajánlanivalók lajstroma, mert ha már könyv, és kedvenc, akkor ejtsek szót A Bölcs Babáról is, ami annyira megegyezett az én bébi nevelési elképzeléseimmel, hogy totál magamévá tudtam tenni, és majd' hogy nem hintem az igét ez alapján :). Lehet nem ártana újból elolvasnom, hogy frissüljenek az elképzeléseim. Mert amennyire biztosan tudtam, hogy Mózit miként szeretném az elején sínre tenni, most annyira nem kiforrott, hogy ez miként fog megvalósulni a másodiknál. Nem mertem merev elképzelésekhez ragaszkodni, mert sejtelmem sincs, mennyire leszek/leszünk képesek ragaszkodni hozzá. "A csecsemők káprázatos tudása, amit e könyv ünnepel, korszakalkotó jelentőségű és felvillanyozó hatású. Ez a könyv - ami empirikus kutatások eredményeire és a józan észre épül - egyaránt áldás a szülők és a kivételesen szerencsés kisbabáik számára."
Dr. David B. Chamberlain pszichológus, a "The Mind of Your Newborn Baby" (Újszülötted elméje) című könyv szerzője

Ezek alatt pedig lapul még egy karácsonyi puhakötésű, erről egyelőre nem tudok nyilatkozni, mert nem olvastam még el, de a gondos kézzel kiválasztott ajándékozó jó úton járt. Úgy érzem, nem nyúlt mellé A babák filozófiája, szintén Alison Gopnik című könyvvel sem.
„Sokunk számára a gyermeki áldás a legmélyebb, legerősebb és legelbűvölőbb élmény az életben. Ma már a tudósok és filozófusok is nagy becsben tartják a kisbabákat. A legutóbbi évtized tanúja lehetett annak a forradalmi szemléletváltásnak, mely a csecsemők és gyermekek megértésére irányult. A kutatók korábban azt hitték, hogy a kisdedek irracionálisak, gondolati és tapasztalati világuk korlátozott. Az utóbbi időben fény derült arra, hogy a csecsemők mennyivel többet tanulnak, alkotnak, törődnek a dolgokkal, s mennyivel többet tapasztalnak, mint azt valaha is gondoltuk volna róluk. Alapos okunk lehet azt feltételezni, hogy a csecsemők voltaképpen szellemesebbek, talpraesettebbek és tudatosabbak a felnőtteknél.”

Mára egyelőre ennyit. Pont elég ez egy kellemes vasárnapi délutánra. Ja, és jelentem. Péntek este óta stabil a talaj a talpam alatt :)!

Nincsenek megjegyzések :

Megjegyzés küldése