2017. november 9., csütörtök

Letölthető, nyomtatható adventi számok

Rettenetesen pontos kis óra ketyeg bennem. Ma megalkottam a felszabadult időben (Mama ment a fiúkért csak úgy hirtelen a semmiből :)) az idei adventi számokat, sőt az idei adventi és karácsonyi sallangokat. A tavalyi év annyira jól sikerült, úgy szerettem, hogy időben klappolt minden. Annyi alkotás és közös program jött össze szétesés nélkül. Most sem szeretném ezt másként. Úgy derengett, idén túl korán összehoztam a letölthető adventi számokat, de neeeem. Visszakerestem, és tavaly november 10-én posztoltam. 
Idén sem lesz vele több dolgotok, mint nyomtatni, szeletelni, és felerősíteni, csipeszelni a napi penzum mellé majd. Itt már írtam ötletről, hogy én idén miket tervezek. Lehet, engem is lemoderál a kormány a túl korai karácsony nyomatás miatt :D. Addig is..., haddd szóljon!!!




Nincsenek megjegyzések :

Megjegyzés küldése